Kevesebb mint öt évig volt pápa, mégis olyan változásokat indított el, amelyek máig formálják a katolikus egyházat.
Szegény, sokgyermekes családban született Észak-Olaszországban. Egész életében megőrizte egyszerűségét, és soha nem felejtette el, honnan indult.
Papként tanított, fiatalokkal foglalkozott, az első világháborúban katonai kórházak lelkészeként szolgált, később pedig a missziókat segítette.
Pápai diplomataként Bulgáriában, Görögországban, Törökországban és Franciaországban szolgált. A második világháború idején sok üldözött zsidó életét segítette megmenteni.
1958-ban pápává választották. Közvetlensége, humora és embersége miatt hamar a világ egyik legkedveltebb egyházi vezetőjévé vált.
Mindenkit meglepett, amikor összehívta a II. vatikáni zsinatot. Célja az volt, hogy az Egyház hitelesebben tudjon megszólítani egy gyorsan változó világot.
A kubai rakétaválság idején a békéért dolgozott, Pacem in Terris kezdetű enciklikájában pedig a népek közötti igazságos és tartós békét hirdette.
„Nem álltunk meg, hogy felszedegessük azokat a köveket, amelyeket erről vagy arról az oldalról dobtak ránk. Mi senkit sem köveztünk meg.”
Ezt már halálos ágyán mondta azoknak, akik a sok támadásról kérdezték. Élete végéig a megbékélést választotta az ítélkezés helyett.
1963-ban hunyt el. 2000-ben boldoggá, 2014-ben Ferenc pápa szentté avatta. Ma is a „jó pápaként” emlékeznek rá.