A Nyugat-Római Birodalom összeomlása idején egy szerzetes járta Noricum határvidékét, aki a háborúk, éhínség és káosz közepette az emberek egyetlen támaszává vált.
Szent Szeverin életének hátterét a Római Birodalom összeomlása és a germán törzsek előrenyomulása által sújtott Noricum adta, ahol fosztogatások, szegénység és félelem uralkodott.
A korabeli források szerint előkelő római származású lehetett, aki korábban a Közel-Keleten remeteként élt, majd a 460-as évek elején Noricumba érkezett.
Először Asturisban telepedett le, majd Favianis mellett kolostort alapított, amely későbbi működésének központjává vált.
Bár a magányos imádságot kereste, nem tudott elfordulni a rászorulóktól, ezért folyamatosan segítette a háború és éhínség sújtotta lakosságot.
Kolostorokat szervezett, a szerzetesi élet fegyelmét erősítette, és a hit élő megőrzését tartotta legfontosabb feladatának.
Különösen gondoskodott a szegényekről, foglyokról és betegekről; a rászorulók ellátását szervezetten biztosította a határvidék városaiban.
„Szüntelenül törekedjetek a szentségre.”
Ezt tanácsolta testvéreinek halála előtt, amikor már sejtette, hogy élete vége közel van.
482. január 8-án halt meg Favianisban, kolostorában, majd később földi maradványait Itáliába vitték.