Magyar királylányként született, de életét a kolostor csendjében, teljes önmegtagadásban és szolgálatban élte le Istennek ajánlva.
IV. Béla király és Laszkárisz Mária leányaként született 1242-ben, a tatárjárás idején, amikor szülei még meg sem született gyermeküket Istennek ajánlották.
Gyermekkorát a domonkos nővérek között töltötte, ahol a rend szigorú, de szeretetteljes, imádságos és önfeláldozó szelleme formálta életét.
Apja politikai okokból többször is házasságot akart számára kötni, de Margit minden alkalommal visszautasította a királyi ajánlatokat, mert Istennek szentelte életét.
Fogadalmát fiatalon, a Nyulak szigetén (ma Margitsziget) tette le, ahol teljes engedelmességben, imádságban és szolgálatban élt.
Életét a betegek ápolása, a legnyomorúságosabb szolgálatok vállalása és a kolostori munka alázatos végzése jellemezte, rangját soha nem kereste.
„Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.”
Halálát 1270-ben, 28 éves korában előre megérezte, és békében adta vissza lelkét Istennek, akinek egész életét felajánlotta.
Tiszteletét évszázadokkal később hivatalosan is elismerték, 1789-ben engedélyezték kultuszát, majd 1943-ban szentté avatták.