Egy gazdag egyiptomi fiatalember mindent eladott, kivonult a sivatagba, és akaratlanul is a keresztény szerzetesség atyja lett.
Húszévesen elveszítette a szüleit. Egy szentmisén úgy érezte, hogy Jézus szavai személyesen neki szólnak: adja el mindenét, ossza szét a szegények között, és kövesse Krisztust.
Engedelmeskedett. Vagyonát szétosztotta, majd egyre mélyebbre vonult az egyiptomi sivatag magányába, ahol éveken át imádságban, böjtben és kemény belső küzdelmekben élt.
A hagyomány szerint súlyos démoni kísértésekkel kellett megküzdenie. Ezek a történetek annak jelképei, hogy az ember legnagyobb harca gyakran önmagában zajlik.
Amikor hosszú évek után visszatért az emberek közé, bölcsessége messze földön ismertté vált. Tanítványok százai keresték fel, és körülötte remeteségek sora alakult ki.
Bár a csendet szerette, amikor szükség volt rá, kiállt az üldözött keresztények mellett, és a hit védelmében is fellépett.
Egész életében óvott a túlzásoktól. Azt tanította, hogy a szentséghez nem elég a kemény önfegyelem: alázatra és józanságra is szükség van.
„Ne bízz igaz voltodban, ne aggasszon, ami elmúlt, és fáradozz azon, hogy nyelvedet és gyomrodat féken tartsad.”
Ez jól összefoglalja egész életének üzenetét: az alázat fontosabb, mint a látványos teljesítmény.
105 éves korában halt meg. Hatása azonban ma is él: a keresztény szerzetesség egyik legnagyobb példaképeként tisztelik.