Kevés uralkodó vált egyszerre nemzeti hőssé, lovagi példaképpé és szentté. Szent László ilyen király volt.
László viszályokkal és háborúkkal teli időszakban nőtt fel. Amikor bátyja, Géza király meghalt, a magyarok egy emberként őt akarták a trónon látni.
Fiatal hercegként már legendává vált. Egy csatában üldözőbe vett egy kun harcost, legyőzte, és kiszabadított egy elrabolt magyar lányt.
Királyként megszilárdította az országot, megvédte a határokat, és rendet teremtett egy olyan korban, amikor a törvények ereje meggyengült.
Kemény volt az igazságtalansággal szemben, ugyanakkor ismerték irgalmáról is. Legyőzött ellenségeinek gyakran megkegyelmezett, és a békét kereste.
Templomokat és kolostorokat alapított, támogatta az Egyházat, és ő emeltette oltárra Szent Istvánt, Szent Imrét és Szent Gellértet.
„Bűnös ember vagyok, mivel nincs lehetőség a földi hatalomban sáfárkodni igen súlyos bűnök nélkül.”
Uralkodása alatt Magyarország megerősödött. A nép már életében szentként tisztelte, sírját pedig halála után zarándokok ezrei keresték fel.
1192-ben III. Celesztin pápa hivatalosan is a szentek közé iktatta. Ma is a magyar történelem egyik legnagyobb alakjaként emlékezünk rá.