Egy velencei szerzetes a Szentföldre indult, de végül Magyarország egyik legfontosabb szentjeként és vértanújaként írta be magát a történelembe.
Gellért előkelő velencei családban született. Gyermekkorában súlyosan megbetegedett, és szülei fogadalmat tettek: ha életben marad, Isten szolgálatába adják.
A bencés rendben nevelkedett, kiváló tanító és tudós lett, majd kolostora apátjává választották. Mégis többre vágyott: a Szentföldre akart zarándokolni.
Egy vihar azonban megváltoztatta az útját. Magyarországra került, ahol Szent István király felismerte tehetségét, és fiának, Imre hercegnek a nevelését bízta rá.
Később remeteként élt a Bakonyban, majd csanádi püspökként egyházmegyéket szervezett, iskolákat alapított és templomokat épített az újonnan kereszténnyé lett országban.
„Semmiben sem különbözik azoktól, akik a bálványszobrot imádták, aki emberi félelemből nem meri kimondani Isten igazságát.”
Ezekkel a szavakkal is arra tanított, hogy az igazság fontosabb a hatalom vagy az emberek tetszésénél.
1046-ban pogány lázadók támadtak rá Buda közelében. Kocsijához kötözték, majd a ma róla elnevezett Gellért-hegyről a mélybe taszították.
Vértanúhalála után Magyarország egyik legnagyobb szentjeként tisztelték. 1083-ban Szent Istvánnal és Szent Imrével együtt avatták szentté.