A dél-olasz kis faluból származó kapucinus szerzetes, Pio atya élete során emberek millióinak adott reményt: sebei, imái és rendkívüli lelki ajándékai miatt korának egyik legismertebb szentje lett.
Francesco Forgione 1887-ben született Pietrelcinában, egyszerű földműves családban. Már kisgyermekként erős vágyat érzett arra, hogy életét Istennek szentelje. Tizenöt évesen belépett a kapucinus szerzetesek közé, ahol a Pio nevet kapta.
1910-ben pappá szentelték, majd később San Giovanni Rotondóban telepedett le. Egész életét imádságban, gyóntatásban és lelki vezetésben töltötte. Emberek ezrei keresték fel, mert úgy érezték, különleges békét és vigaszt kapnak tőle.
1918-ban imádság közben megjelentek testén Krisztus öt sebére emlékeztető stigmák. Ezek ötven éven keresztül megmaradtak, és sokak számára a hit és az önfeláldozás jelképeivé váltak.
Pio atyához különleges események is kapcsolódtak: sokan beszámoltak gyógyulásokról, lelki felismerésekről és arról, hogy imái által segítséget kaptak. Hívei szerint képes volt a távol lévőkért is közbenjárni, és rendkívüli módon segíteni az embereket.
Élete során nemcsak csodálói voltak. Egyes egyházi vizsgálatok és viták miatt időszakosan korlátozták papi szolgálatát, de később újra engedélyezték számára a nyilvános misézést és gyóntatást.
Legnagyobb műve mégsem a rendkívüli jelenségekhez kötődött: ő alapította a Szenvedés Enyhítésének Házát, egy olyan kórházat, amely a betegek szolgálatát és az irgalmasságot helyezte középpontba.
„Imádkozz, remélj, és ne aggodalmaskodj!”
Ez a mondata jól összefoglalta életének üzenetét: a nehézségek között is lehet bizalommal élni, ha az ember nem veszíti el a reményt.
Pio atya 1968. szeptember 23-án halt meg San Giovanni Rotondóban. II. János Pál pápa 1999-ben boldoggá, majd 2002-ben szentté avatta. Ma a világ egyik legismertebb modern kori szentje.