A 6. századi ír szerzetes mindent hátrahagyott Krisztusért, pogány népeket tanított, majd egy elhagyatott völgyben olyan közösséget alapított, amelyből később Európa egyik híres kolostora született.
Szent Gál Írországban született, és már fiatalon Istennek szentelte életét. Szent Kolumbán tanítványa lett, akitől az alázatot és a szerzetesi élet útját tanulta. Mestere mellett később pap lett, majd vele együtt indult útnak, hogy Krisztus üzenetét más népekhez is elvigye.
Társával együtt elhagyta Írországot, és Európa földjein hirdette az evangéliumot. Ahol jártak, kolostorokat alapítottak, tanították az embereket, és sokakat vezettek a keresztény hit felé.
Amikor a pogány lakosság ellenségesen fogadta őket, Gál nem hátrált meg. Tanított, imádkozott, és hitével szembeszállt a régi bálványokkal. Végül azonban nem harccal, hanem békességgel és szolgálattal nyerte meg az emberek szívét.
Később egy elhagyatott völgyben talált otthonra. Itt remeteséget épített, ahol imádságban és egyszerűségben élt. A hagyomány szerint még a vadállatok is engedelmeskedtek neki: amikor egy medve megjelent a tűznél, Gál arra kérte, hogy hozzon fát, majd békében elküldte.
„Ha Isten velünk, ki ellenünk?”
Ezzel a hittel élt tovább magányában. Bár többször felajánlották neki a püspöki szolgálatot és nagyobb rangokat, ő inkább a csendes szolgálatot választotta, mert úgy érezte, ott tud leginkább Krisztushoz hű maradni.
Élete végére tanítványok vették körül, és halála után tisztelete gyorsan elterjedt. A helyen, ahol egykor remeteként élt, később létrejött a híres Sankt Gallen-i apátság, amely Európa egyik fontos kulturális központja lett.