Szent Hedvig hercegnőként élhetett volna fényűző életet, mégis a szegények, betegek és elhagyottak szolgálatát választotta. Egy egész nép szívét nyerte meg szeretetével.
Hedvig Andechs várában született 1174 körül. Gyermekként a kitzingeni bencés apácákhoz került tanulni, ahol nemcsak műveltséget szerzett, hanem megtanulta az imádságos és szolgáló élet alapjait is.
Tizenkét évesen Henrik sziléziai herceg felesége lett, és egy számára idegen országba került. Hamarosan azonban nem idegenként tekintettek rá: férjét támogatva az ország javát kereste, miközben a legszegényebbek felé fordult.
Férjével együtt megalapították a trzebnicai ciszterci apácakolostort, amely a lányok nevelésének és a lelki életnek fontos központja lett. Hedvig számára ez lett az a hely, ahol később özvegyként is otthonra talált.
Hercegnőként is egyszerűen élt. Saját vagyonának nagy részét a rászorulókra fordította, kórházakat támogatott, betegeket ápolt, és gyakran saját kezével segített a szegényeken.
Különösen közel álltak hozzá azok, akiket mások könnyen elfelejtettek. A legenda szerint tizenhárom szegényt mindig maga mellett tartott, velük együtt étkezett, és úgy tekintett rájuk, mint akiben Krisztust szolgálhatja.
Élete során sok fájdalmat hordozott: hat gyermekét elveszítette, majd férje halála után özvegyként folytatta útját. Szenvedései ellenére békét, irgalmat és megbocsátást sugárzott maga körül.
„Isten akarata ez, és nekünk kedvünket kell találnunk abban, amit Isten akar, s ami neki tetszik.”
Ezekkel a szavakkal vigasztalta családját fia halála után. Hedvig hite még a legnagyobb veszteségek között is erősebb maradt a fájdalomnál.
1243-ban halt meg a trzebnicai kolostorban. Tisztelete gyorsan elterjedt, és IV. Kelemen pápa 1267-ben a szentek közé emelte. Ma is az irgalmas szeretet és a szolgáló vezetés példaképe.