A szegény családból induló Scheffler János püspökként sem a hatalmat kereste, hanem a hűséget: amikor arra kényszerítették volna, hogy megtagadja egyházát, inkább a börtönt és a vértanúságot választotta.
Scheffler János 1887-ben született Kálmándon, mélyen vallásos, egyszerű családban. Már fiatalon kitűnt tehetségével és szorgalmával, és egy plébános támogatásának köszönhetően elindulhatott a papi hivatás útján.
1910-ben szentelték pappá. Tanulmányait Rómában folytatta, ahol kánonjogi doktorátust szerzett. Később tanárként és lelkipásztorként szolgált, különösen fontosnak tartva a hit és az oktatás továbbadását.
1942-ben XII. Piusz pápa szatmári megyés püspökké nevezte ki. Püspökként intézményeket épített, segítette az egyházi oktatást, és a háborús időkben bátran kiállt az üldözöttek mellett.
A kommunista hatalomátvétel után arra akarták kényszeríteni, hogy működjön együtt az állammal és szakítsa meg kapcsolatát a pápával. Scheffler János azonban nem engedett.
„Non possum!” – „Nem tehetem!”
Ezzel a válasszal utasította el, hogy a hitével és az egyházzal szemben cselekedjen. Letartóztatták, majd embertelen körülmények között tartották fogva.
1952-ben a jilavai börtönben halt meg. A fogságban is megőrizte emberségét: nem kért kedvezményeket, hanem inkább megosztotta kevését rabtársaival.
Halála után titokban hazahozták földi maradványait. Vértanúságát 2010-ben ismerték el, majd 2011-ben boldoggá avatták Szatmárnémetiben.