A palesztinai sivatag egyik legnagyobb szerzetesi közösségének megalapítója és vezetője volt, aki egész életét a pusztai imának és a monasztikus élet megszervezésének szentelte.
Szabbász egy kappadókiai faluban született, és már kisgyermekként árván maradt. Egy közeli kolostorban kezdte meg szerzetesi életét.
Fiatalon a Szentföld vonzása hatására Jeruzsálembe ment, ahol a híres remeték példája mélyen megérintette.
Először nem vették fel a nagy hírű kolostorba fiatal kora miatt, így egy másik közösségben kezdett engedelmességben és aszkézisben élni.
A pusztaságban egyre szigorúbb remeteéletet élt: böjt, imádság és kétkezi munka töltötte ki napjait, miközben teljesen Istennek szentelte magát.
Mestere halála után a még szigorúbb magányt választotta, és a Holt-tenger környéki sivatagba vonult vissza.
Idővel követők gyűltek köré, és a barlangokban kialakuló közösségből létrejött a híres Mar Szaba lavra, a sivatagi szerzetesség központja.
Később a jeruzsálemi egyházi vezetés a környék összes remeteségének vezetőjévé tette, így nagy felelősség hárult rá a szerzetesi élet megszervezésében.
Életének végén még politikai és egyházi küldetésekben is részt vett, többek között a császári udvarban is képviselte a palesztinai egyházat.
„Uram, a Te kezeidbe ajánlom lelkemet!”
532. december 5-én, imádságban és szentségek vételével készült a halálra, majd békében adta vissza lelkét Istennek.