Egy ravennai nemes fia volt, aki remetévé lett, kolostorokat alapított, uralkodókat térített meg, és új életet adott a nyugati remeteségnek.
Fiatal korában apja egy viszály során embert ölt. A bűn súlya annyira megrázta Romuáldot, hogy negyven napos vezeklésre vonult kolostorba.
Egy éjszakai virrasztás során olyan mély lelki élmény érte, hogy elhatározta: egész életét Istennek szenteli.
A kolostorban nem hallgatott a visszaélésekről és a laza fegyelemről. Emiatt annyira meggyűlölték, hogy egy merényletet is túlélt.
Remeteként járta Itáliát és Európát. Nemcsak egyszerű emberek, hanem fejedelmek, grófok és uralkodók is a tanácsát keresték.
Egy dózsét és egy grófot is rábeszélt arra, hogy hagyjanak fel bűnös életükkel. Szavai mögött olyan hitelesség állt, amelyet még a hatalmasok sem tudtak figyelmen kívül hagyni.
„Ne úgy égj el, mint a hamu alatt elhamvadó parázs. Lámpatartóra való világosság vagy.”
Püspöke figyelmeztette, hogy ne csak magányban keresse Istent. Romuáld megfogadta a tanácsot, és újra meg újra útnak indult, hogy másokat is segítsen.
Kolostorokat és remeteségeket alapított, köztük Camaldolit, amelyből később a kamalduli rend született.
Élete végén visszatért egyik remeteségébe. Halála után öt évvel testét épen találták, és hamarosan szentként kezdték tisztelni.