Egy fiatalember a halál elől a sivatagba menekült. Ott maradt közel száz évig, és ezzel a keresztény remeteség példaképévé vált.
A 3. századi keresztényüldözések idején nem a hitét tagadta meg, hanem hátat fordított a világnak. Egy barlangban telepedett le, ahol egy forrás és egy pálmafa biztosította számára az élethez szükséges minimumot.
Az üldözések később véget értek, ő azonban még mintegy hatvan éven át a pusztában maradt. Napjait imádságban, munkában és teljes egyszerűségben élte.
Élete végén a híres remete, Szent Antal kereste fel. Találkozásuk a keresztény művészet egyik legismertebb jelenetévé vált.
„Hatvan esztendeje már, hogy ez a holló nekem mindennap fél kenyeret hord, de most a te eljöveteledért az Úr megkettőzte az élelmet.”
A hagyomány szerint egy holló táplálta nap mint nap, halála után pedig két oroszlán kaparta ki sírját a sivatag homokjában. Ezek a történetek máig jelképei lettek.
Remete Szent Pált a keresztény hagyomány az első remetének tartja. A pálos rend különös tisztelettel tekinti példaképének, emléke ma is él a magyar lelkiségben.