Kilencvenöt évesen halt meg, de még császárok és pápák is felkeresték tanácsért azt a szerzetest, aki egész életében a rejtettséget kereste.
Eredetileg Miklósnak hívták. Családapa volt, feleséggel és gyermekkel, amikor harmincéves kora körül felismerte, hogy Isten szerzetesi életre hívja.
Szigorú aszkézisben élt, imádság és munka töltötte ki napjait. Tudását, íráskészségét és műveltségét teljesen Isten szolgálatába állította.
Hamarosan tanítványok vették körül. Több kolostor lelki vezetője lett, de következetesen elutasította az apáti címeket és a rangokkal járó tiszteletet.
Hírneve egész Itáliában elterjedt. Püspökké akarták választani, de elrejtőzött. Császárok, főpapok és előkelők keresték fel, ő azonban mindig a szerzetesi egyszerűséget választotta.
Amikor III. Ottó császár segítséget ajánlott neki, Nílus nem földi javakat kért. Inkább figyelmeztette a fiatal uralkodót arra, ami minden emberre vár.
„Semmit sem kérek császári Felségedtől, csak azt, hogy mentsd meg a lelkedet.”
A legenda szerint a császár sírva hallgatta a kilencvenéves szerzetes szavait, majd áldását kérte, mielőtt továbbindult.
Élete végén megalapozta a későbbi grottaferratai apátságot. Az építkezés befejezése előtt, 1004. szeptember 26-án halt meg.