Nagy Szent Albert szerzetesből lett püspök, tanár és korának egyik legnagyobb tudósa, aki a természet kutatásában és a hit mélyítésében egyaránt maradandót alkotott.
Albert 1200 körül született a Duna mentén. Fiatalon belépett a domonkos rendbe, és egész életét a tanulásnak, tanításnak és szolgálatnak szentelte. Bejárta Európát, egyetemeket szervezett, és tanítványai között ott volt Aquinói Szent Tamás is.
Nemcsak teológus volt: korának szinte minden tudományterületével foglalkozott. Kutatta a növényeket, állatokat, ásványokat, a csillagokat és a természet törvényeit. Nem a mesék és hiedelmek alapján akarta megérteni a világot, hanem megfigyeléssel és gondolkodással.
Legnagyobb hatása abban állt, hogy össze tudta kapcsolni az ókori filozófiát, különösen Arisztotelész gondolatait, a keresztény teológiával. Ezzel utat nyitott tanítványa, Aquinói Szent Tamás későbbi munkásságának is.
Bár püspök lett, nem a rang érdekelte. Amikor rendbe hozta a nehéz helyzetben lévő regensburgi egyházmegyét, kérte, hogy visszatérhessen egyszerű szerzetesi életéhez.
„Minden tudomány szem, amellyel az ember Istent nézi.”
Ez a mondat jól összefoglalja életét: számára a tudás nem önmagáért létezett, hanem azért, hogy közelebb vigyen az igazsághoz és Istenhez.
Kortársai „Nagynak” és „Egyetemes Tudósnak” nevezték. Egész életében tanított, prédikált és imádkozott. 1280-ban Kölnben halt meg, és 1931-ben XI. Pius pápa szentté avatta.