A királyi családból származó Gertrúd lemondott a fényűzésről, és egész életét az imádságnak, a szolgálatnak és a rászorulók segítésének szentelte.
Gertrúd Árpádházi Szent Erzsébet és Türingiai Lajos legkisebb leánya volt. Édesanyja példája mélyen meghatározta: tőle tanulta az imádságot, az irgalmasságot és az önzetlen életet.
Gyermekként az altenbergi premontrei apácákhoz került nevelésre, és a kolostort többé nem hagyta el. Nem a királyi életet választotta, hanem a szerzetesi hivatást.
Fiatalon apátnő lett, de vezetőként sem a hatalmat kereste. Saját magát a közösség szolgájának tartotta, és minden erejével a nővérekért, a betegekért és a szegényekért dolgozott.
Vezetése alatt templom épült, a kolostor mellett pedig ház létesült a rászorulók befogadására. Az Úrnap ünnepét is az elsők között vezette be közösségében.
Élete során a vezeklés, az ima és a mély hit jellemezte. A hagyomány szerint Isten a prófétálás ajándékával is megajándékozta.
Halála után tisztelete gyorsan elterjedt. 1311-ben VI. Kelemen pápa engedélyezte tiszteletét az altenbergi kolostor számára, később pedig az egész premontrei rendre kiterjesztették.