Egy szerzetes, aki annyira csendben élt, hogy nem legendák őrizték meg az emlékét, hanem azok az emberek, akik felismerték benne a szentséget.
Mór magyar családban született az államalapítás idején. Gyermekként a pannonhalmi monostor iskolájában nevelkedett, majd maga is bencés szerzetes lett.
Tehetsége és példás élete miatt hamarosan a kolostor apátjává választották. Ekkor történt Szent István király és Szent Imre híres látogatása is.
A hagyomány szerint Imre herceg a szerzetesek közül Mórt tüntette ki a legnagyobb tisztelettel, mert különleges tisztaságot és életszentséget ismert fel benne.
„Akit hétszeres csókkal halmozott el, az szűzi életet élt.”
Ezzel magyarázta Szent Imre, miért részesítette Mórt a legnagyobb megbecsülésben.
Nemsokára István király kiszólította a kolostor csendjéből, és Pécs püspökévé nevezte ki. Évtizedeken át szolgálta az egyházat és a fiatal magyar államot.
Koronázásoknál, országos eseményeknél és a tihanyi apátság alapításánál is jelen volt. A történelem viharaiban megmaradt béketeremtő és hűséges lelkipásztornak.
Első magyar íróként ő örökítette meg Szent András és Benedek remeték életét, így nemcsak vezető, hanem a magyar keresztény kultúra egyik úttörője is lett.
1070 körül halt meg. Emléke évszázadokon át fennmaradt, ezért IX. Piusz pápa 1848-ban hivatalosan is jóváhagyta ősidők óta élő tiszteletét.