Egy fiatal apáca éveken át bénultan feküdt az ágyában. Amikor már nem a gyógyulást kereste, hanem Istent, az élete teljesen megváltozott.
Margit gazdag családban született, mégis fiatalon a domonkos rendet választotta. Tizennégy éves korában belépett a medingeni kolostorba.
1312-ben súlyosan megbetegedett. Három évig szinte mozdulni sem tudott, és úgy tűnt, sem az orvosok, sem a környezete nem tud rajta segíteni.
Egy nővértársa beszélt neki a szenvedés és az imádság értékéről. Margit ekkor felismerte, hogy nem az egészség a legfontosabb, hanem Istenbe vetett bizalma.
Attól kezdve békével viselte a fájdalmait. Bár egész életében betegeskedett, derűs, hálás és szeretetteljes maradt.
Különleges lelki élményeket kapott, és mély szeretet ébredt benne Jézus iránt. Tapasztalatait naplókban és levelekben rögzítette.
Írásai a középkori német misztika legfontosabb emlékei közé tartoznak. Egyszerű szavakkal írta le azt, amit Isten közelségében átélt.
„Semmit sem kívánok azon kívül, amit Jézussal és Jézusból és Jézusban kapok.”
1351. június 20-án halt meg kolostorában. Tisztelete évszázadokon át fennmaradt, amelyet a Szentszék 1979-ben hivatalosan is megerősített.