Egy hercegi trón várományosa volt, mégis a pestises betegek szolgálatát választotta — és huszonhárom évesen ebbe halt bele.
Alajos a nagyhírű Gonzaga család elsőszülött fia volt. Minden adott volt számára, hogy gazdag uralkodó vagy befolyásos főpap legyen.
Gyermekéveit fejedelmi udvarokban töltötte, ahol a hatalom, az intrika és az erkölcsi romlottság mindennapos volt. Elhatározta, hogy nem sodródik a környezetével.
„Istennek szolgálni jobb, mint az egész világon uralkodni.”
Tizenévesen felismerte hivatását, és a jezsuita rendbe akart lépni. Apja mindent megtett, hogy eltérítse ettől a döntéstől, de Alajos nem engedett.
1585-ben ünnepélyesen lemondott örökségéről és rangjáról öccse javára. A világ szemében sokat veszített, ő azonban szabaddá vált arra, amit Isten kért tőle.
Szerzetesként sem menekült a felelősség elől. Családi viszályokat békített ki, és olyan bölcsen közvetített, hogy még az idősebb nemesek is hallgattak rá.
Amikor Rómában pestisjárvány tört ki, önként jelentkezett a betegek ápolására. Egy súlyos beteget saját vállán vitt a kórházba.
Ekkor fertőződött meg. Hosszú szenvedés után huszonhárom évesen halt meg, miközben végig békével és reménnyel tekintett a halálra.
„Örömmel megyek, nagy örömmel!”
Az Egyház később az ifjúság egyik legszebb példaképeként tisztelte meg. Ma is arra emlékeztet, hogy a szentség nem életkor kérdése.