Kaszap István egy fiatal tornászbajnokból lett jezsuita novícius, aki rövid életében a betegség és szenvedés közepette is rendíthetetlen hittel mutatott példát.
Székesfehérváron született 1916-ban. Gyermekkorában nem tűnt különlegesnek: sportolt, tanult, küzdött saját hibáival. Tudatos munkával és fegyelemmel vált kiváló tanulóvá és példamutató emberré.
Gimnazistaként egyre mélyebb lett a hite, és eldöntötte, hogy életét Isten szolgálatára adja. 1934-ben belépett a jezsuita rendbe a budai Manrézában.
A rendben töltött idő azonban hamar próbatétellé vált: súlyos betegségek támadták meg. Műtétek, lázak és állandó fájdalmak követték egymást, végül egészségi állapota miatt el kellett hagynia a rendet.
István mégsem keseredett el. Szenvedését nem puszta veszteségként élte meg, hanem Isten akaratára bízta magát. Egyre csendesebb, türelmesebb és békésebb lett.
„Isten veletek! Odafönn találkozunk. Ne sírjatok, mennyei születésnap ez.”
Ezek voltak utolsó sorai szüleihez. 1935 decemberében, mindössze 19 évesen hunyt el, de rövid élete sokak számára a hitből fakadó erő példája lett.
Teste ma Székesfehérváron, a Prohászka-emléktemplom kriptájában nyugszik. Boldoggáavatási eljárása folyamatban van.