Volt egy apát, aki inkább lemondott püspöki központjáról, mint hogy a lelkiismerete ellen cselekedjen.
Kálmán az ionai kolostor szerzeteseként érkezett Lindisfarne élére. Egyszerű életet élt, és a kelta szerzetesség hagyományait követte.
Vezetése idején egyre élesebb vita bontakozott ki a római és a kelta egyházi szokások között. A kérdést végül a whitbyi zsinat elé vitték.
Kálmán elődei hagyományát védte, Wilfrid pedig az egész Egyház római gyakorlatát. A király végül a római szokások mellett döntött.
Kálmán nem lázadt fel, de nem is tudta feladni meggyőződését. Lemondott hivataláról, és szerzeteseivel visszatért előbb Ionára, majd Inishbofin szigetére.
Új kolostorában is békét kellett teremtenie az ír és az angol szerzetesek között. Végül két közösséget vezetett egyszerre, egyszerűségben és szolgálatban.
Kortársai szerint szerzetesei nem földet vagy gazdagságot kerestek. Az emberek azért keresték fel őket, hogy Isten igéjét hallják.
676-ban halt meg. Szent Béda még azok között is példaképként emlékezett rá, akikkel egykor vitában állt: pásztori buzgóságát, szegénységét és alázatát mindenki tisztelte.