Egy fiatal tudósból lett szerzetes, aki Szent Domonkos örökségét továbbvíve egy egész rend jövőjét formálta.
Jordán nem egyszerű életutat választott. Fiatal nemesként Párizsban tanult, ahol megismerte a domonkos rend alapítóját, Szent Domonkost. Hatására belépett a rendbe, és hamar kiderült róla, hogy különleges vezetői képességekkel rendelkezik.
1222-ben a domonkosok rendfőnöke lett. Vezetése alatt a rend néhány évtized alatt hatalmas növekedésnek indult: a kolostorok száma harmincról csaknem háromszázra nőtt, és a missziók egész Európán túl is eljutottak.
Jordán nem távolról irányított. Bejárta Európát, egyetemeket látogatott, tanított, prédikált és fiatalokat vonzott a szerzetesi élet felé. Több mint ezer embert vett fel a rendbe, köztük később Nagy Szent Albertet is.
Nemcsak építette a közösséget, hanem kiállt az igazság mellett is. Még egy császárnak is bátran megmondta, ha úgy látta, hogy döntései eltávolodnak Istentől és az Egyház tanításától.
„Aki vándorol, óvatosan jár ide-oda, nem mászkál figyelmetlenül, nem futkos mohó izgatottsággal.”
Jordán arra tanította testvéreit, hogy a hitben is fontos az egyensúly: ne a túlzások, hanem az alázat, szeretet és türelem formálják az embert.
Hazafelé tartva a Szentföldről hajótörést szenvedett és társaival együtt a tengerbe veszett. Bár sírja elveszett, hatása megmaradt a domonkos rend életében.
Tiszteletét 1826-ban hagyták jóvá. Élete azt mutatja, hogy egyetlen ember hite és vezetése egész közösségek sorsát képes megváltoztatni.