Volt egy szerzetes, aki gyenge tanuló volt, ügyetlennek tartották, mégis egész Európa ismerte a nevét, mert imádság közben sokszor a föld fölé emelkedett.
1603-ban született egy szegény olasz családban. Gyermekkora betegségek, nélkülözés és kudarcok között telt.
Az iskolában alig boldogult, társai gyakran csúfolták. Sokkal jobban vonzotta a templom és az imádság, mint a tanulás.
Fiatalon szerzetes akart lenni, de első közösségéből alkalmatlannak tartva elküldték. Később a minoriták befogadták, és végül pappá szentelték.
Isten iránti szeretete olyan erős volt, hogy imádság közben gyakran eksztázisba esett. Számtalan szemtanú állította, hogy ilyenkor a föld fölött lebegett.
Elég volt egy ének, egy Máriára vagy Jézusra utaló szó, és teljesen megfeledkezett a világról. Miséi olykor órákig tartottak.
Híre gyorsan terjedt. Egyszerű emberek, nemesek, püspökök és fejedelmek keresték fel tanácsért és imáért.
Különleges jelenségei miatt az inkvizíció is vizsgálta. Csalást nem találtak, mégis hosszú éveken át elzártan kellett élnie.
„Lelkem, szeress, szeress!”
Ezeket a szavakat énekelte élete végén. 1663. szeptember 18-án halt meg, rendtársai körében.
A nép már halála napján szentként emlegette. 1753-ban boldoggá, 1767-ben szentté avatták.