Volt olyan bíboros, akiből akár pápa is lehetett volna, ő mégis inkább tanult, tanított és a hit védelmének szentelte az életét.
1542-ben született Toszkánában. Fiatalon belépett a jezsuita rendbe, ahol hamar kitűnt rendkívüli tudásával és szorgalmával.
Életének nagy részét tanítással töltötte. A kor legfontosabb teológusai közé emelkedett, és művei hosszú időre meghatározták a katolikus gondolkodást.
Népszerűsége ellenére sok támadást kapott. Többször eltávolították Rómából, de tudását még ellenfelei sem tudták megkérdőjelezni.
„Soha nem kívántam ezt a legnagyobb méltóságot, hanem mindig iszonyodtam tőle.”
Ezt akkor írta, amikor sokan úgy gondolták, hogy akár pápává is választhatják. A hatalom helyett mindig a szolgálatot választotta.
Bíborosként és capuai érsekként az Egyház egyik legfontosabb tanácsadója lett. Döntései és véleménye egész Európában tekintélynek számítottak.
Nevéhez kapcsolódik a Galilei-ügy első szakasza is. Bár korának szemlélete korlátozta, őszintén kereste az összhangot a hit és a tudomány között.
Élete végén megírta A jó halál művészete című könyvét. Nem sokkal később, 1621. szeptember 17-én halt meg közel nyolcvanévesen.
1923-ban boldoggá, majd 1931-ben szentté és egyháztanítóvá avatták. Az Egyház ma is egyik legnagyobb tudós szentjeként tiszteli.