Egy szegény asszony panasza változtatta meg az életét. Emília ekkor döntötte el, hogy a szegény gyermekek oktatásának szenteli magát.
Francia nemesi családban született, mély vallásos nevelést kapott, mégis volt egy időszak, amikor inkább a világi örömök érdekelték.
Fiatal felnőttként többször is megpróbált belépni különböző szerzetesrendekbe, de minden ajtó bezárult előtte. Akkor még nem tudta, hogy Isten más feladatra készíti.
1815-ben felismerte igazi küldetését: azoknak a lányoknak akart ingyenes oktatást adni, akiknek erre semmilyen lehetőségük nem volt.
Néhány társával egy szegényes házban iskolát nyitott. Pénzük alig volt, sokan bírálták őket, mégis egyre több gyermek és nővér csatlakozott hozzájuk.
Közössége később a Szent Család Intézete néven vált ismertté. Az oktatás mellett betegápolással, foglyok látogatásával és rászoruló nők segítésével is foglalkoztak.
Emília közben súlyos betegségekkel, fokozatos süketséggel és hosszú lelki sötétséggel küzdött. Évtizedeken át úgy érezte, hogy teljesen magára maradt.
Mégis rendíthetetlenül vezette közösségét, és minden nehézség ellenére új házakat alapított. Legfőbb ereje a gondviselésbe vetett bizalma volt.
Halála előtt lemondott minden vezető tisztségéről, majd 1852. szeptember 19-én békében adta vissza lelkét Teremtőjének.
1940-ben boldoggá, 1950-ben pedig szentté avatták. Műve ma is tovább él azokban, akik a legszegényebbek szolgálatát választják.