A Diocletianus-féle üldözés idején Januáriusz püspök és hat társa hitükért együtt szenvedtek vértanúságot Dél-Itáliában.
A hagyomány szerint Sossus diakónus titokban látogatta a keresztényeket Pozzuoliban, köztük Januáriusz püspököt, Festust és Desideriust.
Amikor Sossust elfogták, a püspök és társai is felvállalták hitüket, ezért mindannyiukat letartóztatták.
A bíró arra kényszerítette őket, hogy áldozzanak az isteneknek, de ezt megtagadták, ezért halálra ítélték őket.
Útközben további hívők – Procolus, Eutüchész és Acutius – tiltakoztak az ítélet ellen, ezért őket is kivégezték.
A történeti kutatások szerint a vértanúk valóban éltek, de valószínűleg különböző helyeken és időpontokban szenvedtek halált.
A hagyományhoz később egy különleges jelenség is kapcsolódott: Szent Januáriusz beszáradt vére időről időre folyékonnyá válik, amit a nápolyiak csodaként tisztelnek.
A 4. századtól kezdve vértanúként tisztelik őket, ünnepüket a római egyház 1586-ban vette fel a naptárba.