Egy püspök volt, aki önként lemondott rangjáról, hogy évtizedeken át csendben, ismeretlenül éljen egy remetecellában.
Gazdag örmény családban született, de fiatalon szétosztotta örökségét a szegények között, templomot épített, majd tizennyolc évesen kolostort alapított.
Huszonnyolc évesen püspökké választották. Kilenc évig vezette egyházmegyéjét, de közben ugyanazzal az egyszerű szerzetesi élettel élt tovább.
Később titokban a Szentföldre ment, ahol senkinek sem árulta el, hogy püspök. A kolostorban vizet hordott, főzött, építkezett és a legnehezebb munkákat végezte.
Éveket töltött remeteként a júdeai pusztában. Magányra vágyott, hogy minden figyelmét Istennek szentelhesse.
„Arra vágyódott, hogy a nyugalomban Istennel kerüljön kapcsolatba.”
Így foglalta össze életének célját később az életrajzírója.
Élete utolsó negyvenhat évét szinte teljes elvonultságban töltötte. Mégsem zárkózott el az emberektől: cellájához folyamatosan érkeztek tanácsért, vigaszért és imádságért.
Sokan gyógyulást is megtapasztaltak mellette. A csendes remete végül sokkal több ember életére volt hatással, mint amikor püspökként vezette őket.