Egy remeteségre vágyó szerzetesből lett a középkor egyik legnagyobb kolostori megújulásának vezetője.
János a Mosel vidékén született a 10. század elején. Tanulmányait apja halála szakította félbe, ezért haza kellett térnie a családi birtokra.
A metzi papok és bencés nővérek hatására felismerte szerzetesi hivatását. Éveken át remeteként, kemény önfegyelemben élt.
933-ban társával együtt a romos gorzei kolostorba költözött. Amit mások pusztulásnak láttak, ő új kezdetnek tekintette.
A közösség Szent Benedek regulája szerint élt, de imádságban, engedelmességben és önmegtagadásban még ennél is többre törekedett. János mindenben elöl járt.
Nemcsak a lelki életet, hanem a kolostor gazdaságát is talpra állította. A gorzei reform hamarosan egész Lotaringiában elterjedt.
Hírneve még I. Nagy Ottó császárhoz is eljutott, aki diplomáciai küldetéssel a córdobai kalifa udvarába küldte. János három éven át hűséggel teljesítette megbízását.
959 vagy 960 körül a kolostor apátjává választották. Haláláig ugyanazzal az alázattal vezette közösségét, amellyel szerzetesként kezdte.
976. március 7-én halt meg. Az általa elindított gorzei reform még hosszú időn át meghatározta a bencés szerzetesség életét.