Egy püspök volt, akiben egyszerre bíztak császárok, barbár királyok és egyszerű emberek. Újra és újra háborúkat, bosszúkat és emberi szenvedést próbált enyhíteni.
438-ban született Páviában. Már fiatal papként arról ismerték, hogy a legelkeseredettebb vitákban is képes volt békét teremteni.
Egy feldühödött paraszt még rá is támadt egy birtokvita közben. Epifániusz azonban őszintén megbocsátott neki, és ezzel a viszálykodó feleket is kibékítette.
466-ban Pávia püspöke lett. A Nyugatrómai Birodalom összeomlásának éveiben uralkodók kérték fel, hogy békítsen ki egymással ellenséges feleket.
Az Alpokon is átkelt a tél közepén, hogy háborút akadályozzon meg. Később a város kifosztása után adókedvezményt és segítséget szerzett népének az újjáépítéshez.
Püspökként sem élt fényűzésben. Vagyonát a rászorulókra fordította, ezért a legszegényebbek is saját pásztoruknak érezték.
Utolsó nagy küldetésén hatezer fogoly szabadon bocsátását kérte a burgund királytól, majd arról is gondoskodott, hogy hazatérésük után új életet kezdhessenek.
Utolsó útján már súlyosan beteg volt. Padovában érte a halál 497-ben.
„Az élet számomra Krisztus, a halál pedig nyereség.”
Ez a mondat foglalta össze egész életét: békét épített, embereket mentett, és mindig mások javát kereste.