A jezsuita pap, aki külföldi misszió helyett Nápoly utcáit választotta, és több mint negyven éven át a város legelesettebb embereihez vitte el a remény üzenetét.
Di Girolamo Ferenc 1642-ben született egy olasz nemesi családban. Tanulmányai után pap lett, majd belépett a jezsuita rendbe, ahol életét az emberek szolgálatára szentelte.
Fiatalon távoli országok misszionáriusa szeretett volna lenni, de elöljárói más küldetést bíztak rá: Nápolyban maradt. Ott találta meg azt a missziós területet, amely egész életére szólt.
Nápoly utcáin, terein és szegénynegyedeiben prédikált. Nemcsak beszélt a változásról: a bűnnel küzdők, a nélkülözők és a kiszolgáltatott nők mellé állt, otthonokat támogatott számukra, hogy új életet kezdhessenek.
Sokan hallgatták prédikációit, megtérések sokaságáról számoltak be. Bár módszerei a kor stílusát tükrözték, üzenete egyszerű volt: Isten szeretete képes új irányt adni az ember életének.
Segítségnyújtása miatt ellenségei is akadtak, többször az életére törtek. Ő azonban nem hátrált meg, mert tudta, hogy a legelesettebbek sem maradhatnak egyedül.
Élete végéig fáradhatatlanul dolgozott Nápoly lelki megújulásáért. Tízezer prédikáció kézirata maradt fenn utána, amely mutatja, milyen elszántan akarta elérni az emberek szívét.
1716-ban halt meg Nápolyban. Halála után példája tovább élt: 1806-ban boldoggá, 1839-ben szentté avatták.