Az utolsó magyar király olyan időszakban került trónra, amikor birodalma szétesőben volt. IV. Károly mégis nem a hatalmát, hanem a békét és népei szolgálatát kereste.
Károly 1887-ben született a Habsburg–Lotaringiai-ház tagjaként. Már gyermekkorában feltűnt mély vallásossága és mások iránti érzékenysége: ajándékait gyakran szétosztotta a szegényebb gyermekek között.
1916-ban, az első világháború közepén lett Ausztria császára és Magyarország királya. Fiatal uralkodóként egy háború sújtotta birodalmat örökölt, amelynek megmentésére és a vérontás lezárására törekedett.
Titkos tárgyalásokkal próbált békét teremteni, mert úgy gondolta, hogy egy uralkodó első kötelessége nem a dicsőség keresése, hanem az emberek szenvedésének enyhítése.
A Monarchia összeomlását azonban nem tudta megakadályozni. 1918-ban visszavonult az államügyek vezetésétől, de soha nem mondott le arról, hogy népeit békés úton szolgálja.
Később kétszer is megpróbált visszatérni a magyar trónra, de kísérletei sikertelenek maradtak. Végül száműzetésben, Madeira szigetén élt feleségével, Zitával és gyermekeivel.
Utolsó éveiben is hű maradt hitéhez és családjához. Halálos ágyán imádkozott, utolsó szavai pedig ezek voltak:
„Jézus, Mária, József.”
II. János Pál pápa 2004-ben boldoggá avatta IV. Károlyt. Emléknapját házasságkötése napjára helyezte, kiemelve példás családi életét és férji hűségét.