A remete, akit pápává választottak, végül azért mondott le a legnagyobb egyházi méltóságról, mert felismerte: nem a hatalomra, hanem Isten csendjére kapott meghívást.
Pietro da Morrone egyszerű remeteéletet élt az itáliai hegyek között. Szigorú imádságos életéről és mély hitéről ismerték, amikor 1294-ben, hosszú pápaválasztási vita után, az Egyház vezetői őt választották pápává.
A közel nyolcvanéves szerzetes először tiltakozott a választás ellen. Nem vágyott rangra vagy befolyásra, csak vezeklésre és imádságra. Végül úgy fogadta el a pápai hivatalt, hogy azt Isten akaratának tekintette.
A nép egy tiszta és békét hozó pápát látott benne, aki új korszakot teremthet. Ám hamar kiderült, hogy az udvari politika és a hatalmi érdekek világa távol áll egyszerű remetelelkületétől.
Celesztin felismerte saját bizonytalanságát és azt, hogy nem tudja úgy szolgálni az Egyházat, ahogyan kellene. Nem ragaszkodott a címhez, hanem vállalta a nehéz döntést: önként lemondott a pápai trónról.
„Csak egy cellát kívántam magamnak ezen a világon, és egy cellát adtak nekem.”
Lemondása után vissza akart térni remetelakába, de utóda, VIII. Bonifác attól tartott, hogy személye zavart okozhat az Egyházban, ezért fogságba helyeztette. V. Celesztin 1296-ban halt meg Fumone várában.
Életének különös útja megmutatta, hogy a szentség nem mindig a sikerben és a hatalomban látható. Néha abban rejlik, hogy valaki őszintén felismeri saját küldetésének határait.