Volt egy szerzetes, aki nem karddal vagy hatalommal változtatta meg korát, hanem gondolataival: Canterbury Szent Anzelm megmutatta, hogy a hit és az értelem képes kéz a kézben járni.
Anzelm 1033-ban született az itáliai Aostában. Fiatalon elveszítette édesanyját, majd apjával való konfliktusa után elhagyta otthonát. Vándorlásai végül a normandiai Bec kolostorába vezették, ahol megtalálta hivatását.
Szerzetesként rendkívüli szorgalommal tanult és gondolkodott. Írásaiban azt kereste, hogyan értheti meg az ember mélyebben Istent, az igazságot és a hit titkait.
Később Canterbury érseke lett, ahol nem könnyű feladat várt rá. Az angol királyokkal többször összeütközésbe került, mert ragaszkodott az Egyház szabadságához és elveihez.
Küzdelmei miatt kétszer is száműzetésbe kényszerült, mégsem a haragot választotta. Határozott volt az alapelvekben, de bölcs és békességre törekvő a részletekben.
Legismertebb műveiben olyan kérdésekkel foglalkozott, amelyek évszázadokon át gondolkodásra késztették az embereket. Emiatt gyakran a skolasztika egyik előfutáraként és az Egyház nagy tanítójaként emlegetik.
Kortársai nemcsak tudása miatt tisztelték, hanem személyisége miatt is. Egy tanítványa szerint ő volt „korának legszeretetreméltóbb embere az egész földön”.
Anzelm élete végéig tanított, imádkozott és kereste Isten bölcsességét. 1109-ben halt meg Canterburyben, emlékét pedig 1720-ban az Egyház egyháztanítóként ismerte el.