A rómaiak csak „Deo gratias” testvérként ismerték: egy egyszerű kapucinus koldust, aki mezítláb járta az utcákat, mégis pápák és bíborosok is tisztelték.
Cantalicei Félix 1515-ben született egy szegény parasztcsaládban. Fiatalon dolgozott, majd amikor megtalálta hivatását, belépett a kapucinus rendbe, ahol egész életét a szolgálatnak ajánlotta.
Negyven éven át járta Róma utcáit kolduló testvérként. Nem keresett kényelmet: mezítláb, egyszerű csuhában gyűjtötte össze a rend számára szükséges adományokat, miközben mindenkit szeretettel fogadott.
A város lakói szerették őt. Bölcsek és egyszerű emberek egyaránt keresték tanácsát, mert Félix nem könyvekből tanított, hanem imádságos életével mutatta meg, mit jelent Istenre figyelni.
Bár nem tudott olvasni, kívülről megtanulta az imádságok és a Szentírás számos részletét. Éjszakáit gyakran imádságban töltötte a templomban.
Szelíd szavai sokakat jobb útra vezettek. Egy ügyvédnek egyszer a feszületre mutatva mondta: ha ezt a „könyvet” nem tanulmányozza, a többi könyvből könnyen több igazságtalanságot tanulhat, mint igazságot.
Élete utolsó éveiben súlyos betegségeket viselt el, mégsem panaszkodott. Szenvedéseit is Isten iránti szeretetből fogadta.
„Ha Isten fájdalmat küld rám, miért ne szenvedném el iránta való szeretetből?”
1587-ben halt meg Rómában. Temetésén akkora tömeg jelent meg, hogy a templomot és a kolostort is be kellett zárni. Egyszerű testvérként halt meg, de egész város gyászolta.
1625-ben boldoggá, 1712-ben szentté avatták. Élete arra emlékeztet, hogy a csendes szolgálat és az alázat nagyobb hatással lehet a világra, mint a hírnév.