Valencia érseke volt, mégis úgy élt, mint egy szegény szerzetes. Amit kapott, szinte azonnal továbbadta a rászorulóknak.
Gyermekkorában a szülei példáját követte: ételét és ruháit rendszeresen elajándékozta a szegényeknek. Később örökségét is szétosztotta, egy házból pedig kórházat alakított ki.
Teológus, egyetemi tanár és ágostonos szerzetes lett. Prédikációi miatt messze földről keresték, de a hírnév soha nem érdekelte.
1544-ben Valencia érsekévé nevezték ki. A főpapok fényűző életével szemben ő foltozta a saját ruháját, és az ajándékba kapott pénzt kórházaknak adta.
„Jobban dicsőíti Istent, ha a pénz a szegény betegek javát szolgálja.”
Amikor pénzt küldtek neki, hogy méltóságához illőbb körülmények között éljen, inkább a betegeket támogatta belőle.
Naponta több száz szegény fordult meg az érseki palotában. Mindenki ételt, italt és segítséget kapott, az elhagyott gyermekekről pedig külön gondoskodott.
Szelídségével sokakat vezetett vissza a helyes útra. Inkább megnyerni akarta az embereket, mint büntetéssel kényszeríteni őket.
Élete végén minden vagyonát elajándékozta, még az ágyát is. Csak annyit kért, hogy haláláig használhassa.
1555-ben halt meg. A nép már életében szentként tisztelte, az Egyház 1658-ban hivatalosan is szentté avatta.