A magyar trónörökös, aki király lehetett volna, mégis az erényes életet választotta. Szent Imre herceg rövid élete évszázadokra példaképpé vált.
Szent István király és Boldog Gizella fia különleges küldetésre született: egy ország jövőjét bízták volna rá. Édesapja gondosan nevelte, hogy egyszer igazságos uralkodó lehessen.
Nevelője Szent Gellért püspök volt, akitől nemcsak tudást, hanem mély hitet is tanult. Imre fiatalon művelt, fegyelmezett és Istennek elkötelezett emberré vált.
A hagyomány szerint egy templomi imádság során felismerte élete útját: szüzességi fogadalmat tett, és teljes szívvel Krisztusnak akarta szentelni magát. Később házasságban is ezt az eszményt követte.
Apja őt szánta Magyarország következő királyának, ezért számára írta az Intelmeket is: hogyan legyen egy uralkodó türelmes, igazságos és irgalmas.
„Semmi föl nem emel, hanemha az alázatosság, és semmi meg nem aláz, hanemha a kevélység.”
Ez a gondolat nemcsak egy leendő királynak szólt: Imre életének középpontjában az alázat, a szolgálat és a hit állt.
Trónra azonban soha nem ülhetett. 1031-ben, alig huszonévesen egy vadászbalesetben meghalt. Halála mélyen megrázta Szent Istvánt és az egész országot.
1083-ban Szent László király Istvánnal és Gellért püspökkel együtt oltárra emeltette, azaz szentté avatta. Azóta a magyar ifjúság egyik legfontosabb példaképe.