A jeruzsálemi egyház egyik diakónusát hamis vádak alapján a főtanács elé hurcolták, ahol végül vértanúhalált halt, és az első keresztény vértanúként az Egyház terjedésének jelképévé vált.
Szent István a hét diakónus egyike volt, akiket az apostolok választottak ki, hogy a közösség szolgálatában segítsenek, miközben ők az imádságnak és az igehirdetésnek szentelik magukat.
A közösségen belüli feszültségek miatt a görög nyelvű hívők közül választották ki őket, hogy igazságosan osszák az alamizsnát és szolgáljanak az egyházban.
István azonban nemcsak szolgált, hanem nagy erővel hirdette az Evangéliumot, és bölcsességgel, Szentlélekkel eltelve tanított a nép között.
Tanítása miatt vitákba keveredett, és ellenfelei nem tudtak helytállni bölcsességével szemben, ezért hamis tanúkat szereztek ellene.
A főtanács elé hurcolták, ahol Mózes és a törvény elleni káromlással vádolták, és halálra ítélték.
Védőbeszédében végigvette Izrael történetét, és rámutatott, hogy a nép gyakran ellenállt Isten akaratának és elutasította a prófétákat.
István végül kijelentette, hogy látja a megnyílt eget és az Emberfiát Isten jobbján állni, amit istenkáromlásnak tekintettek ellenségei.
„Uram Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!”
A megkövezés közben is imádkozott üldözőiért, és kérte, hogy bűnüket ne róják fel nekik, így halt meg vértanúként Jeruzsálemben.