Egy spanyol ferences szerzetes gyalog járta be Dél-Amerikát, hajótörést élt túl, törzseket térített meg, és egész kontinensek kezdték apostolukként tisztelni.
Ferenc 1549-ben született Spanyolországban. Okos, határozott és mélyen hívő fiatal volt, ezért hamar a ferences rendet választotta.
Novíciusmesterként a szerzeteseket alázatra és szeretetre nevelte. Amikor pestis tört ki, nem menekült el: a betegek között szolgált.
Afrikába szeretett volna misszióba menni, de végül Amerikába küldték. Útja során hajótörést szenvedett, és hónapokig gondoskodott a túlélőkről egy lakatlan szigeten.
Ezután több ezer kilométert gyalogolt az Andokon át. Megtanulta az indiánok nyelvét, faluról falura járva hirdette az Evangéliumot, ápolta a betegeket és békét teremtett a közösségekben.
Tizenöt év alatt emberek ezrei keresztelkedtek meg szolgálata nyomán. Sok helyen még évszázadokkal később is őrizték emlékét és tisztelték azokat a helyeket, ahol megfordult.
Élete végén Limában élt, ahol egyszerűsége, imádságos lelkülete és rendkívüli csodái miatt az „Újvilág csodatevőjének” nevezték.
„Egyedül Istennek legyen tisztelet és dicsőség!”
Ezekkel a szavakkal halt meg 1610-ben egy szentmise alatt. Dél-Amerika népei ma is apostolukként és oltalmazójukként tisztelik.