Giuseppe Sarto egy szegény olasz parasztcsaládból indult, majd egyszerű lelkipásztorként szolgált, végül a katolikus egyház pápájaként az Egyház belső megújítását tűzte ki célul.
1835-ben született Riese faluban, szegény parasztcsaládban. Már gyermekként is szorgalmasan ministrált, és korán kitűnt vallásos elhivatottságával.
Tizenkét évesen naponta hosszú utat tett meg az iskolába, majd a páduai szemináriumban tanult teológiát.
1858-ban szentelték pappá, ezt követően káplánként, majd plébánosként szolgált, később pedig Trevisóban egyházi vezetői feladatokat is ellátott.
1884-ben püspökké nevezték ki, majd 1894-ben velencei pátriárka és bíboros lett. Egyszer így fogalmazott: „Pontosan ez hiányzik nekem.”
1903-ban pápává választották, és a X. Pius nevet vette fel. Programja szerint „mindent meg kell újítani Krisztusban”.
A liturgia és az egyházjog megújításán dolgozott, egyszerűsítette a római kúria működését, és a lelkipásztori életet akarta megerősíteni.
Nagy hangsúlyt fektetett az Eucharisztiára, a gyakori szentáldozásra és a gyermekek korai elsőáldozására.
Harcot vívott a modernizmussal szemben, amelyet az Egyház tanítására veszélyes irányzatnak tartott.
„Én nem a fegyvereket, hanem a békét áldom meg!”
1914-ben halt meg Rómában, nem sokkal az első világháború kitörése előtt. 1954-ben avatták szentté.