Teodóz a kijevi barlangkolostor egyik legfontosabb alakja volt, aki a közösségi szerzetességet és a szeretetszolgálatot tette a keleti monasztikus élet középpontjává.
Gazdag családból származott, de már fiatalon a szerzetesi élet felé vonzódott.
Eredetileg a Szentföldre akart zarándokolni, de végül Kijev mellett csatlakozott Szent Antal közösségéhez.
1055-ben szerzetes lett, később a közösség vezetője és apátja.
Bevezette a sztudita regulát, és a kolostort a zarándokok, betegek és rászorulók szolgálatának központjává tette.
A közösségben a szeretet, engedelmesség és imádság egységét tanította, miközben maga is példát adott alázatból.
Mindössze 40 évesen halt meg, halála előtt utódot nevezett ki és békében készült az Istenhez való hazatérésre.
„Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.”