Abban a korban, amikor a nőknek szinte csak a kolostor maradt, Angéla olyan közösséget alapított, amely a világban élve tanított és segített másokon.
Már fiatalon elveszítette szüleit és szeretett nővérét. A fájdalom nem megtörte, hanem még közelebb vitte Istenhez.
Felismerte, hogy a szegény lányok többsége sem tanulni, sem hitet ismerni nem tud. Barátnőivel együtt tanítani kezdte őket.
Hamarosan egész Brescia felfigyelt rá. Nemcsak oktatott: betegeket látogatott, segítette a szegényeket, és kibékített egymással haragban élő embereket.
Úgy gondolta, Istennek nem csak kolostorban lehet szolgálni. Olyan női közösséget alapított, amely a hétköznapi emberek között élt és nevelte a következő nemzedéket.
Zarándokútján a Szentföld felé egy időre megvakult, mégsem fordult vissza. Hazafelé ugyanott visszanyerte látását.
Élete végén munkatársait arra tanította, hogy a nevelés alapja nem a félelem, hanem a szeretet.
„Szelíd és jóságos kézzel vezessétek őket, ne parancsolgatva vagy szigorúsággal.”
Ez a gondolat évszázadokkal megelőzte korát, és ma is a keresztény nevelés egyik legszebb összefoglalása.
1540-ben halt meg Bresciában. Az általa alapított Orsolya-rend ma is világszerte folytatja a gyermekek és fiatalok nevelését.