A 7. században egy pápa szembeszállt a császári akarattal, mert úgy érezte, az Egyház tanítását nem lehet politikai parancsokkal megváltoztatni. Szent I. Márton hűségéért börtönt, száműzetést és végül életét adta.
Márton az itáliai Todiból származott, és pápává választása előtt a konstantinápolyi császári udvar követeként szolgált. Ismerte a birodalom politikai világát és a kor nagy hitvitáit is.
Amikor 649-ben Róma püspöke lett, egy komoly egyházi vita közepén találta magát. A császár megpróbálta elhallgattatni a Krisztus természetéről szóló vitákat, Márton azonban egy római zsinattal kiállt a hit tisztasága mellett.
A császár ezért letartóztatta, Konstantinápolyba hurcoltatta, majd egy kirakatperben felségsértéssel vádoltatta. A hitbeli kérdésekről nem akartak vele vitázni, csak meg akarták törni az ellenállását.
„Tegyétek csak meg velem azt, amit akartok és már régen elhatároztatok. Csak egyre kérlek Isten nevében: hamar tegyétek.”
Ezekkel a szavakkal válaszolt a perben, amikor már tudta, hogy emberileg nincs menekülés számára. Nem a saját sorsát védte, hanem azt a hitet, amelyhez egész életében hű maradt.
A halálos ítéletet végül száműzetésre változtatták. A beteg pápát a Krím-félszigetre, Chersonba vitték, ahol nélkülözések között, elhagyatva halt meg 655-ben.
Szenvedései ellenére imádkozott azokért is, akik megfeledkeztek róla. Az Egyház vértanúként tiszteli, mert a fenyegetések és a szenvedések között sem tagadta meg hitét.