Árpádházi Kinga egy magyar királylány volt, aki Lengyelország királynéja lett, majd özvegyen a szerzetesi életet választva a hit és a jótékonyság példaképe lett.
IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária gyermekeként született, és már kiskorától mély vallásosság jellemezte.
A családi példák – köztük Árpádházi Szent Margit és más szent életű rokonok – erősen hatottak rá, és a szüzesség Istennek szentelt életét választotta.
Életét azonban politikai szövetség irányította Lengyelország felé: fiatalon hozzáadták Boleszláv krakkói herceghez, akivel elfogadta a házasságot.
A házasságban is ragaszkodott fogadalmához, és férjét is a tisztaság és a hit útjára igyekezett vezetni.
A tatárjárás idején menekülniük kellett, miközben a királyi pár próbálta megvédeni országát és népét.
Kinga hazalátogatva Magyarországon a sóbányák ügyében is fontos döntést hozott, és a wieliczkai sóbányák megnyitását segítette elő.
„Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt...”
E hagyomány szerint édesanyja ezt a látomást hallotta Kinga születése előtt, amely sorsát is előrevetítette.
Férje halála után klarissza apácaként élt, majd az ószandeci kolostor főnöknője lett, ahol jótékonysággal és imával szolgált.
1292-ben, hosszú betegség után hunyt el, életét a hit, az önfeláldozás és a népek közti kapcsolat építése zárta le.