Volt egy fiatal filozófus, aki nem hitt el mindent csak azért, mert mások annak tartották.
Jusztin a 2. században élt, és megszállottan kereste az igazságot. Sorra járta korának leghíresebb filozófusait.
Egyik iskola sem adott választ a legfontosabb kérdéseire: ki az ember, és mi az élet értelme.
Egy napon a tengerparton találkozott egy idős emberrel. A beszélgetés annyira mélyen érintette, hogy elkezdte megismerni Jézus tanítását.
Nem vak hitből lett keresztény. Azért tért meg, mert meggyőződött róla, hogy Krisztusban találta meg azt az igazságot, amit egész életében keresett.
Filozófusként továbbra is köpenyben tanított, de már az evangéliumot magyarázta a városok terein és az iskolákban.
Rómában könyveket írt a keresztények védelmében, és a császárnak is nyíltan megmondta: nem ellenségek, hanem az igazság követői.
„Mi vágyva vágyunk arra, hogy Urunkért, Jézus Krisztusért szenvedjünk.”
Amikor arra kényszerítették, hogy áldozzon a római isteneknek, nemet mondott.
165 körül tanítványaival együtt lefejezték Rómában. A filozófus, aki egész életében az igazságot kereste, végül az életével tett tanúságot róla.