Egy alig tanulni tudó falusi fiúból lett a világ legismertebb gyóntatója, akihez évente százezrek utaztak lelki segítségért.
Gyermekkorát a francia forradalom üldöztetései között élte. Titokban járult szentségekhez, és a földeken dolgozott családjával.
Pap szeretett volna lenni, de alig tudott olvasni, a tanulás pedig rendkívüli nehézséget jelentett számára. Többször majdnem elutasították.
„Az Egyháznak nemcsak tudós, hanem jámbor papokra is szüksége van.”
Ezzel az indokkal engedték végül pappá szentelni. 1818-ban Ars apró falujába küldték plébánosnak.
Imádsággal, böjttel és fáradhatatlan munkával lassan megváltoztatta a közösséget. A kocsmák helyett egyre többen keresték a templomot.
Hamar kiderült különleges lelki ajándéka: sokszor úgy ismerte az emberek életét és bűneit, mintha régóta ismerné őket.
Híre egész Franciaországban elterjedt. Naponta akár 12–18 órát is a gyóntatószékben töltött, miközben mindenét a szegényeknek adta.
„Én nézem a Jóistent, és a Jóisten néz engem.”
Egy egyszerű falusi ember így foglalta össze azt a lelkiséget, amelyet az arsi plébános egész életével tanított.
1859-ben, teljesen kimerülve halt meg. Az Egyház később szentté avatta, és a plébánosok védőszentjévé nyilvánította.