Egy katona és kereskedő volt, aki negyvenkét évesen mindent hátrahagyott, hogy a legszegényebb betegeket szolgálja. Belőle született az Irgalmas Testvérek rendje.
Gyermekként megszökött otthonról, ezért soha többé nem látta a családját. Éveken át pásztorként, majd katonaként kereste a helyét, de egyik élet sem adott számára igazi békét.
Egy megtérésre hívó prédikáció teljesen felforgatta az életét. Eladta mindenét, a szegényeknek adta vagyonát, különös viselkedése miatt pedig egy időre elmegyógyintézetbe zárták.
Avilai Szent János felismerte benne az őszinte keresőt, és azt tanácsolta neki, hogy a látványos vezeklés helyett a szenvedő embereket szolgálja. Ez lett élete fordulópontja.
Éjszaka adományokat gyűjtött, nappal élelmet, gyógyszert és menedéket szerzett a nincstelen betegeknek. Hamarosan kórházat nyitott, ahol saját kezével ápolta a rászorulókat.
„Akár itt, akár Granadában adunk, mindig az Úrnak adunk, mert ő van mindenhol és minden szegényben.”
Ezért soha nem tudott közömbösen elmenni egyetlen szükséget szenvedő ember mellett sem. Szolgálata köré segítőtársak gyűltek, akikből később az Irgalmas Testvérek rendje alakult.
Élete végén még egy vízbe sodort fiatalembert is megpróbált kimenteni. A kísérlet teljesen felőrölte maradék erejét, és röviddel ezután, ötvenötödik születésnapján meghalt.
1690-ben szentté avatták. Ma a kórházak, a betegek és a betegápolók egyik legismertebb védőszentje.