Volt idő, amikor püspökként egész birodalmak figyeltek rá. Mégis az tette halhatatlanná, amit a csendben, Istenről és a lélek útjáról írt.
334 körül született Kappadókiában, egy kivételes családban: testvérei közül többen is szentek és püspökök lettek. Fiatalon rétorként dolgozott, majd megnősült.
Testvére, Nagy Szent Vazul kérésére végül elfogadta Nissza püspöki szolgálatát. Nem volt ügyes politikus, de rendíthetetlenül kitartott a keresztény hit mellett.
Az ariánusok hamis vádakkal elmozdították hivatalából, de néhány év múlva visszatérhetett. Városa olyan örömmel fogadta, hogy alig tudott áthaladni a tömegen.
381-ben a konstantinápolyi zsinaton már az Egyház egyik legtekintélyesebb teológusaként nyitóbeszédet mondott, és a császár is fontos feladatokat bízott rá.
Később visszavonult a nyilvánosságtól. Ekkor írta meg legismertebb műveit, amelyek évszázadokra meghatározták a keresztény misztika és a lelki élet tanítását.
„Ez jelenti számomra az élet beteljesedését.”
Ezzel írta le azt az állapotot, amikor az ember teljes szeretettel megnyílik Isten előtt. Számára a hit nem célba érés, hanem szüntelen növekedés volt.
394 vagy 395 körül halt meg. Bár kortársai közül sokáig háttérbe szorult, ma a keresztény lelki élet egyik legnagyobb tanítójaként tisztelik.