Nyolc jezsuita misszionárius éveken át eredménytelenül szolgálta a kanadai indiánokat. Végül a vérük többet mondott, mint minden prédikációjuk.
A 17. században francia jezsuiták érkeztek Kanadába, hogy a huron indiánok között hirdessék az evangéliumot. Megtanulták a nyelvüket, velük éltek, és osztoztak minden nehézségükben.
Brébeuf János éveken át járta az erdőket és falvakat. Szótárt és nyelvtant készített, lefordította a keresztény tanítást, hogy a hit a huronok saját nyelvén szólhasson hozzájuk.
A misszionáriusok nemcsak tanítottak. Járványok idején a betegeket ápolták, a gyermekeket oktatták, és akkor is kitartottak, amikor sokan ellenségként tekintettek rájuk.
„Családonként hirdetjük az evangéliumot kétezer vadembernek; ismerjük a nyelvüket, nekik van fülük, s mégsem akarnak megérteni semmit.”
Ezt írta Lallemant Gábor 1642-ben. Úgy tűnt, hogy minden fáradozásuk hiábavaló.
Az irokézek támadásai során sorra haltak meg a misszionáriusok. Voltak, akiket útközben fogtak el, mások a kápolnában vagy éppen egy haldokló megkeresztelése közben adták életüket Krisztusért.
1649-ben Brébeuf Jánost és Lallemant Gábort kegyetlen kínzások után ölték meg. Egy évvel később a huron misszió gyakorlatilag megsemmisült.
Áldozatuk azonban nem veszett kárba. Sok indiánt éppen a vértanúk hűsége és szeretete vezetett a kereszténység felé.
1925-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatták őket. Ma Kanada első keresztény vértanúiként tisztelik a nyolc jezsuita misszionáriust.