Az a pap volt, aki nem büntetéssel, hanem szeretettel változtatta meg az utcán kallódó fiúk életét, és egy egész nevelési mozgalmat indított el.
Giovanni Bosco 1815-ben szegény családba született Torino mellett. Apja korán meghalt, édesanyja nevelte, aki arra tanította: az élet rövid, ezért minden lehetőséget használjunk fel a jóra.
Kilencéves korában különös álmot látott: egy üzenetet kapott, hogy álljon a fiúk élére. Később értette meg, hogy küldetése az elhagyott gyermekek segítése lesz.
„Nem veréssel, hanem szelídséggel és szeretettel teheted ezeket barátaiddá.”
Ezt az elvet egész életében követte. Papként Torinó utcáit járta, ahol rengeteg magára hagyott fiút talált. Egyetlen fiúval kezdte, majd néhány év alatt több száz fiatal gyűlt köré.
Megalapította az oratóriumot, ahol a gyerekek nemcsak imádkozni tanultak, hanem játszottak, tanultak és mesterséget sajátítottak el. Don Bosco azt akarta, hogy becsületes felnőttek legyenek belőlük.
Sokan ellenezték, félreértették, sőt életére is törtek. Ő azonban kitartott, mert úgy hitte: minden gyermekben ott van a lehetőség a jóra.
1859-ben megalapította a Szalézi Társaságot, amely később világszerte a fiatalok oktatásának és segítésének egyik legnagyobb közösségévé vált.
Élete végéig dolgozott a fiatalokért. 1888-ban halt meg, de műve tovább élt: több országban segítettek már azok, akik az ő példáját követték.