Volt egy magyar pap, aki nem királyságot alapított, hanem egy szerzetesrendet. A pálosok ma is az ő örökségét viszik tovább.
Esztergomban született, pap és kanonok lett. Tudós ember volt, mégis egyszerű életet élt: jövedelmét a szegényeknek adta, idejét imára és tanulásra fordította.
A tatárjárás pusztítása után úgy látta, hogy az országnak nemcsak újjáépítésre, hanem lelki megújulásra is szüksége van. Ezért mindenét szétosztotta, és remetének vonult a Pilis erdeibe.
Egy éjszakai látomásban sok apró lángot látott egyetlen nagy fénnyé egyesülni. Ezt annak jelének tekintette, hogy össze kell gyűjtenie a szétszórtan élő remetéket.
Monostort épített Pilisszentkereszten, majd sorra felkereste a magyar remeteközösségeket. Munkájából született meg az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálos rend.
„A keresztben van az üdvösség.”
Ez lett egész életének jelmondata. A kereszt tisztelete és az engesztelés végigkísérte a pálos rend lelkiségét is.
Húsz éven át vezette rendjét. Halála előtt testvéreit a szabályok megtartására, a szeretetre és a jó példára buzdította. A pálosok ma is az általa kijelölt úton járnak.